Kuszák Róbert vesztése - széljegyzet a választásról

Olvastam egy cikket arról, hogy Kuszák Róbert fideszes polgármester jelölt szerint miért vesztett a helyi választáson.
Ugyan én őrá szavaztam de csakis a Fidesz miatt-, ám ő azért vesztett, mert a város lakói egyhangúlag "nem szeretik" Kuszák urat a többi, régi vezetővel egyetemben. Kuszák úr nagy népszerűtlenségnek örvend, hogy miért, arról nem írok, mert még beperel.
Amikor a péceli fideszesek elmentek anno Vécsey úrhoz azzal, hogy nem kellene Kuszák urat indítani, mert veszíteni fog, nem hittek ebben, és indították.
NEM a helyi kampány részét képező mocskolódás, nem a fidesz, hanem Kuszák úr személye a vesztés oka!
A helyi vélemény az az eddigi vezető személyekről itt Pécelen, hogy olyanok ők, mint a verebek a dróton. Ha valaki felzavarja őket, ugyanazok ülnek vissza, csak legfeljebb más sorrendben.
Kellett egy új hang, akit - lehet - nem ismernek, de talán pont ez a jó - és még nem ült a dróton...

Városi vállalkozás-fejlesztés

Mostanában azon gondolkodom, vajon - ha ekkora pénzhiánnyal küzdenek az önkormányzatok, s maga az állam is - hogyan lehetne a munka, illetve a munkahelyproblémákon enyhíteni?
Hiszen ez a rengeteg munkanélküli elhelyezkedne, ha tudna. Ha lenne segítsége, akár vállalkozna is a legtöbbünk, hisz a magyar ember olyan, hogy szorgalmas, ötletes, de egyedül nem megy. Pedig, valahogy kell munkája legyen az embereknek. Hogyan teremtsenek munkahelyeket a csőd szélén álló önkormányzatok a helyi lakosoknak? Nincs arra pénz, hogy területet vásároljanak, építsenek, és odahívjanak cégeket: tessék, itt van, vegyétek, vigyétek, csak alkalmazzatok a helyiek közül x számú embert.
Azért ez százmilliós nagyságrendű tétel, és csak pár tíz emberen segítene. Meg üres is a kassza. Az sem megoldás, hogy egy belterületre hívunk oda multikat: itt van, vegyétek, építsetek, és alkalmazzatok azért helyieket is. Azért ez is sok befektetés egy mai önkormányzattól.
Amikor az új kormány változtat - hamarjában - a bürokrácián, akkor én a következőt javasolnám megfontolásra:

Mi a cél?
A város lakóinak munkateremtéséhez való segítségnyújtás, közvetve munkahelyteremtés. A sikeres vállalkozók létszámának jelentős növekedése, ezáltal az önkormányzat iparűzési adó bevételének növekedése várható. A település vállalkozásainak növekedése közvetve magában hordozza a munkahelyteremtés lehetőségét is.

Mi az önkormányzat feladata?
Létrehozni egyfajta lobby-szolgálatot, a vállalkozások növelésére.
Ez a csoport (1-3 fős?) az önkormányzat alkalmazásában áll, melynek finanszírozását az ÁFSZ (Állami Foglalkoztatási Szolgálat) segítségével lehetne megoldani.

Mi a lobby-szolgálat feladata?
1. ez a csoport figyeli a világ (település, településkörzet, megye, országos, Eu...) keresletét, melyet hazai vállalkozásokkal ki tudnánk elégíteni.
2. humánpolitikai nyilvántartás vezetése a helyi körülmények között végezhető vállalkozásokról.
3. e nyilvántartáshoz párosítva az országos, ill. Eu-s pályázati lehetőségek figyelése, a releváns vállalkozások értesítése, segítése (pl pályázatírás).
4. A leendő vállalkozások informálása az orientációs lehetőségekről.
5. a vállalkozások hatékonyságának figyelemmel kísérése, időszaki beszámolók, meetingek szervezése, tanácsadás.
6. piackutatási segítségnyújtás (1.pont szerint)
7. a vállalkozók helyi munkaerő-felvételéhez segítségnyújtás, a beérkező önéletrajzok alapján.
8. a kezdő vállalkozók megvalósíthatósági tanácsadása az engedélyezés és a nagyobb beruházások előtt, melyet egy engedélyért folyamodó részére kötelezően meg kell tartania, attól függetlenül, hogy igénybe veszi-e a továbbiakban a segítséget.
9. egyéb vállalkozás-irányítási tanácsadás.
10. tartja a kapcsolatot a munkaügyi központokkal
11. információkat gyűjt az állami, illetve Eu-s vállalkozás-indítási lehetőségekről.
12. sikertelen vállalkozásokról átirányítás más lehetőségekről, tájékoztatás adása.

A képviselők által megválasztott (megszavazott), a jegyző által aláírt vállalkozói kötelezettségek:
1. a vállalkozás megkezdése, az engedélyek beszerzése előtt a lobby-szolgálat általi tanácsadáson részt vennie, melyről jegyzőkönyv készül.
2. a lobby-szolgálattal megkötött segítségnyújtási, együttműködési szerződés alapján az előírt időszakonkénti sikerességi meetingen való részvétel, melyről jegyzőkönyv készül.
3. a szerződéskötés után az iparűzési adó pontos befizetése,
4. a szerződés megkötése után x időn keresztül, a haszon y%-át (1-5) a lobby-szolgálat által felajánlott célok közül kiválasztott alapba z időszakonként befizeti (pl. 5 éven át, negyedévente befizeti a haszon 3%-át egy helyi útalapba, vagy a Művelődési Ház alapítványának...)
5. a bizonyíthatóan sikeres, de mulasztó vállalkozások büntetési terhét viseli.

Mi az önkormányzatok haszna ezzel a tanácsadói szolgálat (lobby-szolgálat) fenntartásával?
1. Nem kell befektetnie telephelyekre, épületekre (százmilliós nagyságrendben) 30-80 ember reménybeli foglalkoztatásához, csak a lobby-szolgálat bérét, működési finanszírozását vállalni (jóval kisebb ktg)
2. A helyi vállalkozók a helyi iparűzési adót a helyi önkormányzatba fizetik, ha a lakóhelyükön vállalkoznak (közvetlen önkormányzati bevétel)
3. a sikeres vállalkozók az egyedi megállapodás szerinti alapba fizetik be hasznuk egy részét, s a település fejlesztésébe ezen keresztül besegítenek, csökkentve ezáltal az önkormányzat kiadásait.
4. a település fejlesztésére létrehozott alapok (olyan szervezetek, melyek jogosultak lehetnek városfejlesztési pályázatokon részvételre) az önkormányzat - képviselők - felügyelete mellett működnek (közvetett önkormányzati pénzösszeg).
5. jó érzés olyan település lakója lenni, amely segíti a vállalkozásokat. Nő a település, valamint a vezetés megítélése.
6. a helyi kereskedelem, kulturális és más közösségi élet fellendülése várható (ha van pénze az embereknek, vásárolnak is. Többnyire ott vásárolunk, ahol dolgozunk. A legtöbb programban a munkahelyünkhöz közel veszünk részt. Oda járunk kozmetikushoz, fodrászhoz, járunk edzésre..., keresünk utazási és szórakozási lehetőséget, ahol dolgozunk.
7. ha nő a lakosság elégedettségi mutatója, nő a településvezetés iránti bizalom, egységesebb, biztonságosabb (közbiztonság) az élet.
8. közvetve nőhet a munkahelyek száma is. Ugyanis, ha valóban sikeres egy vállalkozás, akár szüksége is lehet a vállalkozónak plusz munkaerőre.

Hogy miért lehetne a lakosságot ilyen, plusz terhekkel (alapokba befizetés) vállalkozásra buzdítani?
- Mert ha az ember a saját hajlandósága mellett még szakmai támogatást is kap saját sikeressége érdekében (nem hagyják magára a bajban sem), szívesebben fizet azért a kötelezőek felett, főként, ha tudja, hogy ez a befizetés jó cél érdekében történik.
- Az emberek szívesen vállalkoznának, csak -legtöbben - egyedül nem mernek, vagy nincs ötletük, nem képesek a piackutatásra... Támogatás mellett ez könnyen vállalható.
- Nem csak pár tíz embernek lesz munkája a településen, hanem sokkal többnek.
- Nem kell az embereknek órákat utaznia a saját munkahelyére, hanem pl. a saját otthonában ezt megteheti.

Csak segíteni kell. Nem pénzzel, nem hitelekkel, nem pár multi-munkahellyel.

Mond Te kit választanál?

Én olyan pártot választanék, amely nem esik túlzásokba, amely a legkevesebb botrányt produkálja, akinek vezetői még nem játszották el arcukat. Hiszen olyan ország vagyunk, ahol igen sokszínű a népesség. A körülöttünk lévő országok között pedig békében kell élnünk.
Hogy kinek van arca?
Nos, ez már érdekes kérdés.
Kinek-kinek, ez - úgy látszik - mást jelent.
Mert gondoljunk bele. Az, aki minden nap egyfajta környezeti kontroll alatt él, akinek csak egy fajta - előzőleg már olvasott, nem friss - újságot nyomnak a kezébe, aki észrevétlenül bókol egy csoportnak, aki nem néz tévét, nem olvas még hírstart híreket sem, az komoly előítéletekkel rendelkezhet. Sajnos, sok ilyen embert ismerek. Ők nem is tudnak saját önálló véleményt alkotni, mert elzárkóznak mindentől, ami pedig ennek az alapja lenne. Őket hívom elbutított, pszihésen fel nem nőtt embereknek. Ám ők ezt fel sem ismerik.
Vannak, akik saját, esetleg a környezetében volt negatív tapasztalatok alapján ítélnek.
Ők is elvakultak, olyanok, akik csak agresszív módon képzelnek el változást. Persze, ők nem annyira az ország, hanem inkább a saját életük sürgős változását várják az új kormánytól. Ők azok, akik inkább erősen nacionalista nézeteket vallanak, és "megtisztított magyarságot" akarnak.
Nos, valljuk be, ez mindig békétlenséget fog szülni, akárki, akármilyen politikát folytat is "érdekükben".
Arra már rájöttünk, hogy Gyurcsány elvtársnak igaza volt abban: ezt elkúrtuk.
8 éven át folyt az átgondolatlan politika. Pontosabban - mint az már kiderült -, "elvtársaink" a saját hasznukra voltak, és a felmérhetetlen hiányokat, károkat pótolandó az ország népével fizettették ezt meg. Az ő problémájukat elsősorban az jelentette, hogy már fogytak az ötletek, amivel a keletkezett anyagi űrt pótolni lehet.
Emberek kerültek a tönk szélére, élnek a létminimum alatt, munka nélkül. Ha van is munkájuk, bizonytalan a fizetésük, a munkahelyük.
Ahelyett, hogy munkahelyeket teremtettek volna, csak elvettek. Cégek, vállalkozások mennek tönkre.
Pedig a magyar alkalmazkodó nemzet, ha hagyják, feltalálja magát, hogy megéljen.
Egy időben éltem kint Németországban. Mikor hazajöttem, a kinti viszonyokat jól ismerőkkel fogalmaztuk meg:
Nyugaton azért élnek jól az emberek, mert ők a kitartás, mi meg a betartás művészei vagyunk.
És ez nem mindegy.
Ha most rosszul választunk, ha most csak a homokba dugjuk a fejünket, ha csak az önös érdekek vezetnek minket, akkor ez így is marad.
Be kell látnunk, hogy sem a rablógazdálkodás hazugságokra építve, sem az agresszív, népnemzeti megtisztulást agresszíven akarás nem megoldás.
Legyünk olyan ország, ahol megszülethetnek azok a törvények, szabályok, amik megoldást adhatnak megélhetésünkre, ami a kitartás művészeivé tesz minket. Ahol az élni és élni hagyni elve érvényesül. Ahol dolgozhatunk, mert lesz munkahelyünk. Ahol vállalkozhatunk, mert sikeresek lehetünk önerőből - agyonnyomorítás nélkül. Ahol sokféle ember élhet.
De ez butasággal, agresszióval nem érhető el sosem.
Nézzünk szembe a tényekkel: az ország kicsi, kevesen vagyunk, nem csak "magyarok". Ugyanis országunk legalább abban hasonlít Amerikára, hogy mindig is befogadó ország volt, nagyon vegyes emberanyaggal.
"Megtisztítani" már nem is lehet. Csak a lelkünket, az értelmünket.
Együtt kell felépítenünk ebből a nyomorból az országunkat.
Komoly, higgadt politikával az ország élén. Olyan vezetéssel, amely átgondoltan a jövőt akarja megváltoztatni.
Ne azonnali változásokat akarjunk, ne másokat okoljunk a saját nyomorunkért, hanem tegyük végre a dolgunkat - közösen.
Higgyék el, ezeket a hatalmas károkat nem lehet napok alatt helyrehozni. De törekedni kell arra, hogy élhető világot alkossunk minél rövidebb idő alatt.
Vannak pártok, amelyek már hiteltelenek. Akik, eladtak minket a saját gyarapodásukért.
Vannak pártok, ahová távoztak politikusok, mert nem tolerálják a másságot, akik okolják a nem originál magyarokat, vagy mert már a hiteltelen párt bukását érezvén nem akarnak eltűnni a süllyesztőben, és inkább egy másfajta, ám szintén agresszív politikában szeretne részt venni. Vannak, akik már voltak hatalmon, hibáztak is eleget, de nem tették tönkre az országot - viszont létezésük remek ok arra, hogy minden bajért őket okolják. Pedig tanultak a múlt hibáiból - és van hitelük, szerte a világban.
Vannak, akiket egyszerűen megvásároltak szőröstül-bőröstül. Egyszerű bűnözők ők is, akik egy nagynevű párt és eszme tönkretevői.
Hol találjuk meg az akarást, az országhoz való hűséget, a kitartást?
Nem kívánom azt mondani szavazz erre, vagy arra a pártra.
Csak gondolkozzunk el, kinek is van arca?
Honnan is várhatunk írt a bajainkra? Hol lehetünk mi is a kitartás művészei a betartás helyett?
Én csak kérek. Kérem, mindenki gondolkozzon el alaposan, majd vasárnap, 11-én, a nagy napon öltözzön fel, menjen el a szavazó-helységbe és tiszta szívvel, ésszel szavazzon arra a pártra, amelyik - szerinte - a megoldást adhatja.

Gyűlölet és tolerancia

Az ember nem tud mindent és mindenkit szeretni. Erre még a legszentebbek sem képesek.
Tegyünk csak pókot, skorpiót, csípős hangyát... a legjámborabb ember elé. A legtöbb ember megdöbben, hátrahőköl, és eluralkodik rajta a nem szeretem érzés. Netán rosszul lesz, undorkodik, utálkozik.
Az embereknek ugyanis vele született képessége a szeretetre, és az ellenkezőjére való érzés.
Ha van valami, amit szeretünk, úgy bizonyára akad olyan is, amit nem.
Mikor még csak terveztem a családomat, eldöntöttem: én egyformán fogom szeretni minden gyermekemet, nem akarok abba a csapdába kerülni, hogy lesz kedvencem és egy „leltári tárgyam”, mint oly sok családban. Vannak olyan családok is, ahol a lányok, vannak, ahol a fiúk a kedvencek, s van sok olyan is, ahol a nem ugyan kevésbé számít, de az elsőszülött, vagy akár a legkisebb a kivételezett.
Én ezt nem akartam. Fiaim születése után nem voltam nyugodt, hiszen sok körülmény játszott szerepet abban, hogy egyikük legyen a szeretett, a másik az imádott gyermekem.
De én azzal teszteltem le magam, hogy elképzeltem: egy ablakból egyszerre esik ki mindkettő fiam. Vajon, melyiküket menteném először? Mikor a végeredmény az lett, hogy fene egye az én életemet, de mindkettő után egyszerre nyúlnék, akkor már megnyugodtam. Hiszen, ha horrorisztikus is az elképzelés, de a válasz egyértelmű számomra – nekem mindkettő gyermekem ugyanannyit ér. Persze más a természetük, s rengeteg dologban különböznek, ők az enyémek, és ezen senki és semmi nem változtathat.

A politikában már más a helyzet.
Történelmünk bőven adott alkalmat arra, hogy valamely ember/népcsoportot utáljunk, netán gyűlöljünk. Az emberi gyarlóság már csak ilyen. Bár az is igaz, hogy a szeretet és utálat mindenkiben egyszerre él, nem mindegy, érzelmeink mennyire ragadnak magukkal. Ez függ nevelésünktől, környezetünktől is.
Az elmúlt kormány óriási vétségei közé tartoznak azok is, hogy ezeket a érzéseinket erőszakkal akarták/ják megváltoztatni, ránk erőltetni az elfogadás nevében.
Amikor hazánkban megjelentek a krisnások, a többiekben kavarogtak az érzések. Volt, aki utálta őket, volt aki csodabogárként tekintett rájuk, volt aki egyszerűen lehülyézte őket, sőt, gyűlölködő megjegyzéseket is hallottam. Ők erre azzal reagáltak, hogy nem hivalkodtak, nem védekeztek, nem vádaskodtak, nem követelőztek. Egyszerűen csak tették a dolgukat. Központokat hoztak létre, termelnek, segítenek (karitatív munka), stb. Idővel elsimultak a negatív érzések, mára teljesen belesimultak a hétköznapi életbe, és már nem csodálkozunk, ha meglátunk egy-egy krisnahívőt az utcán.
A melegekkel persze más a helyzet. Szervezetük, és a mögé felsorakozott kormányunk hivalkodik, követelőzik, fogadjuk el őket. Azt az érzést keltik a heteró beállítottságú többségben, hogy ez lassan kötelezően követendő mindenki számára – és ez bizony heveny ellenállásba ütközik.
Én annak idején jó pár meleggel dolgoztam együtt, jó érzésű, rendes, szorgalmas embereknek ismertem meg őket. Az volt az alapfelállás, hogy a nemi hovatartozása mindenkinek szigorúan a magánügye. Így könnyű is volt dolgozni, élni velük.
De a nagy hangon kikényszerített, erőszakos elfogadásra kötelező törvény azokban is heveny ellenállást okoz, akik mindig is elfogadták őket.
Azt kell hinnem, hogy leköszönő kormányunknak valójában a gyűlölködés keltése a célja, nem az elfogadás. A meleg szervezeteknek ezt fel kellene ismerniük. Ahogy azt is, hogy ne feszítsék a húrt felvonulásaik extrém megnyilvánulásaival. Természetesen én is azt mondom, ha akarnak, vonuljanak fel, de ne sértsék a közerkölcsöt, ne legyen ekkora a felhajtás körülöttük.

Lényegében ugyanez a véleményem a vallási, faji különbözőségek okozta feszültség keltésében is.
Ha a történelmet nézzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy bizony sok csoportot lehet utálni, netán gyűlölni. A különböző vallási alapon történő üldözések mögé tekintve mindig kiderül, a politika generálta ezeket az eseményeket.
Lehet tagadni a holokausztot, vagy sem? De nézzük a másik felét is: és a kommunisták okozta felmérhetetlen károkat?
Netán a – szinte mindig - velünk élő romák közösségét nézzük? Ismerek közülük is nem egy tisztességes, becsületes embert, akikkel „nyilvánosan is jóban vagyok”. Ugyanis sok közülük rendes, dolgos, becsületes. De miért kell ezért mindőjüket kötelezően kedvelnünk?
Azok, akik kivívják maguknak ezt a pozitív megítélést, nehezen hiszem, hogy sok negatív diszkriminációban lenne részük. Ők tanulnak, dolgoznak, és önerőből próbálnak megélni, azon normák szerint, ami általánosan megkívánt a társadalomban.
Rosszul próbálunk meg a többieken segíteni. Nem segélyek tömegével, nem a kötelező elfogadással, hanem az ő noszogatásukkal kellene foglakoznunk. A beilleszkedés ugyanis nem népcsoporti kérdés. Nem szabad másként kezelni senkit, mint a többieket. Ez mindig sértő valakire nézve.
Ez kérem, egyéni dolog. Bőven vannak mások is, akik ügyesen kihúzzák magukat kötelezettségeik alól.
Faji, vallási előítéleteink valahol mindig megalapozottnak tűnnek. De vajon szabad-e valakit ezen különbözőségeink alapján gyűlölnünk? A válasz egyértelműen nem.
De ennek mindig és mindenhol kétoldalúnak kellene lennie. Senkit nem illik addig utálni, amíg személyes okok nem késztetnek rá. Tegyük már félre ezt a gyűlölködést, tegyük félre a kötelező toleranciát, és vegyük tudomásul: itt is, ott is vannak szeretetre, netán gyűlöletre okot adó személyek.
Ha már az emberi természet adja érzelmeink e széles skáláját, szorítsuk ezt csak egyéni szintre, ne általánosítva.
Ne engedjük, hogy kormányok, pártok ezt a szerető/gyűlölő hajlamunkat bármilyen irányba befolyásolják.
Tanulja meg mindenki, hogy az ellentéteket elsimítani erőszakkal nem szabad, és a gyűlölet keltése bármilyen módon bűn.
Fogadjuk el, hogy országunk népessége sokszínű, kötelezővé az együttélést, a beilleszkedést kell szorgalmazzuk azon a módon, hogy mindenki valóban egyenlő legyen.
Kicsik vagyunk, és nincs az erőszakra joga sem egyénnek, sem csoportnak, sem pártnak, sem kormánynak.
De jogunk, kötelességünk a beilleszkedésre, a békére való törekvésünk.
És mindenkinek legyen joga szeretni és utálni – ha komoly oka van rá.

Fojtogató bürokrácia – szegény kézművest még az APEH is húzza

Jött egy törvény, miszerint mindazok, akik vásárokba járnak, internettel kell rendelkezniük.
Még szegény Mari néni is a tanyáról, aki elmegy hetente egyszer a piacra eladogatni a kis krumpliját, paradicsomát és más egyebet ami megterem a kertecskéjében.
Meg persze a kézműveseknek is szükségük van netre.

Hogy miért?
Mert ha valaki elmegy egy vásárba, akkor már kora reggel be kell jelentkezniük a neten az APEH oldalára, ahol be kell jelenteniük, aznap hova mennek eladni portékájukat. Azt is jelenteniük kell, aznap mekkora forgalmat várnak, valamint előre befizetni az aznapi iparűzési adót. Le kell tölteniük egy nyomtatványt is. A vásár után, még aznap a kitöltött nyomtatványt fel kell adniuk, ahol a teljes aznapi bevallásuk szerepel. Sőt, még aznap (legkésőbb másnap) fel kell adniuk – átutalniuk - az aznapi adót.

Lássuk csak:
Egy kézműves egész napokat dolgozik otthon azért, hogy legyen mit eladnia. Az alapanyagok pénzbe kerülnek, nem is kevésbe. A vásárok egyre rosszabbak. A helypénz viszont egyre több – egyre több helyen vállalhatatlanul sok. Az árakat úgy kell kialakítania egy kézművesnek, hogy éppen megérje. A saját munkaráfordítása csupán pár forintnyi, hogy el tudja adni portékáját.
Az egyre drágább helypénz mellett már az emberek vásárlóerejében sem lehet bizakodni, hiszen az is egyre rosszabb. Nem az érdeklődés hiányzik – hanem a pénz. A kézműves ma már örülhet, ha egy ilyen vásáron a teljes bevétele meghaladja a 20.000,-Ft-ot. Ezért dolgozik egész napokat, befektet (áll benne a pénze), kifizeti a helypénzt és marad 5-6.000,-Ft-ja – talán. Van, hogy 13-14 órakor még nincs egy vevője sem, és legalább abban reménykedik, hogy a helypénz ára bejöjjön, ami legjobb esetben is 6.000,-Ft+áfa/nap.
Eddig – ki havonta, ki évente az szja-val készített bevallást és fizetett az APEH-nak – de egyik vásártól a másikig valahogyan el tudott vergődni. Most a fő bevallás végül is nem változott, de az aznapi bevallásra, valamint bevételrészre azonnal igényt tart az APEH.
Így a túlélés esélye még jobban lecsökken.
Ugyanúgy, mint szegény őstermelő Mari néninek is a tanyán, aki csak szeretné a villanyszámláját valamiből kifizetni.
Most itt van az „azonnal fizess” törvénye, elvéve az esélyt a boldoguláshoz.
Ha körülnézünk, a helypénz egy-egy nagyobb rendezvényen akár 40, sőt, 60, akár 70 ezer forint is lehet naponta, mondván nagy lesz a forgalom. Pénz híján az emberek viszont csak az ingyenes programokra mennek, és semmit sem vásárolnak, max. büféznek. De már egyre több otthoni szendvicset látni.
A bevétel meg? Sokszor már nem éri el a helypénzt sem.
Más a helyzet akkor, ha filléres – pl kínai, román stb - árut felvásárolva, kereskedőként áll a pult mögé az ember egy-egy vásáron.
Mivel állást nehezen, vagy egyáltalán nem talál az ember fia, vagy lánya, hát vállalkozna. De hogyan boldoguljon az, aki őstermelőnek , kézművesnek állna?

Hogy mit javasolnék ennek orvoslására?

A bürokráciát csökkentve azokra is gondolni kell, akik tisztességes munkából szeretnék fenntartani magukat önálló vállalkozóként kézművesként, őstermelőként. Nem pedig hiábavalóan állásra várva, az állam kasszájából tengődve.

A helyi önkormányzatoknak van arra is kijelölt munkatársuk, akik pl a parlagfüvet ellenőrzik, ám arra is kell legyen alkalmazottjuk – pl akár a falugazdásznak, az adócsoportoknál az iparűzési adóval foglalkozó munkatársaknak –, akinek bővül a munkaköri leírása azzal, hogy leellenőrzi időről időre az őstermelőiket, kézműveseiket, vajon valóban azok-e, vagy felvásárlók, kereskedők. Netán a fogyasztóvédelem végezhetné ezt a feladatot. Erről igazolványt is kiadhatnának.
Az ellenőrzés azt jelentené, hogy a kézműves, az őstermelő valóban maga állítja elő termékét/terményét. A helyszínen történő szúrópróba szerű vizsgálódás során ugyanis kiderül, hogy szemmel láthatóan csak felhalmozott árukészlet van-e a az adott személynél, netán az előállításhoz szükséges felszerelés, alapanyagok, félkész termékek találhatók.
Ennek az igazolványnak a birtokában pedig inkább könnyíteni kellene a kézművesek terhein az eddigi megszorítások helyett.
Például legalább annyira, mint az őstermelőknek. Mint az évente 800.000,-Ft-ig terjedő adómentesség.
Ezen kívül a családi adózás is sokat számítana – de ez mindenkinek.

Állást keresek

Keresek. Be is jelentkeztem szorgalmasan minden online álláskereső oldalra. Írom és küldöm rendületlenül az önéletrajzokat és HIÁBA várok választ. Egy év alatt már lassan megszokom.

Csak azt találom érdekesnek, hogy egy-egy hirdetés hónapok óta fent van a neten. Ugyan azon nem csodálkozom, hogy az álláslehetőségek minden portálon azonos szöveggel jelennek meg – gyaníthatóan mind ugyanazon cégek hirdetnek itt is, ott is.

Jobban körültekintve kiderül, vannak olyan oldalak, ahol a kedves álláskeresők megírják tapasztalataikat és panaszaikat – érdemes hát elolvasni őket. Sokat lehet tanulni belőlük.

Például vannak cégek, ahol kifejezetten „készséges, ügyes“, mindemellett képzett, fiatal nőket keresnek cégfőnökök mellé – vagyis erre is, arra is használható legyen.

Vannak, akik távmunkaként ügynököket keresnek, vagy otthoni netes munkát ajánlva kiderül, tulajdonképpen azért szükséges a webkamera is, mert azzal – hogy úgy mondjam – valóságshow-ban kell részt vennie a dolgozónak, igen aktív szerepléssel.

Keresnek kártyából és másból jóslókat (dögivel) itthon és külföldön egyaránt.

Sok cég úgy hirdet, hogy recepcióst keres, ami annyit tesz, hogy minimálbér fizetés mellett az iroda adminisztrációját is fel kell vállalnia, valamint a többi juttatás sikeres ügynöki munka után jár. Van ebből olyan is, aki telefonos ügyfélszolgálatot hirdet, részmunkaidővel – és persze fizetésért – teljes 8 órában, ám a fizetés akkor is csak a sikeres ügynöki munka után járna.

De a legszebbeket a végére hagytam. Gyönyörű, álomba ringató mesék ezek.

Szép, tisztességes fizetés, juttatások (Cafeteria : étkezési jegy, egészség pénztár stb) a próbaidő után. Természetesen a próbaidő manapság már ritkán 1-3 hónap. Sok cég akár 6, 9, 12 hónapot kér. Ez ugyan az alkalmazók között kicsit nagyobb rizikó, hiszen a próbaidő alatt az alkalmazott is bármikor felállhat és elköszönhet. De valójában arról van szó, hogy a cégeket ez kevéssé érdekli manapság, hiszen ebben az esetben is bármikor talál újabb munkakeresőt.

Tény, hogy ezek a cégek valóban keresnek munkaerőt, de a próbaidőn kívül azt is kikötik, hogy a fentebb igért csodás anyagi juttatások csak a véglegesítéskor járnak. Addig csupán a fizetés x százaléka, és más semmi. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaadók a próbaidő lejárta előtt 1-2 nappal elbúcsúznak a reménykedő dolgozótól, és máris jöhet az újabb próbálkozó: azonos módon eljárva vele, mint elődjeivel.

A legszebbek egyike viszont rengeteg embert bocsájt el cégétől, majd állást hirdet. A fejvadász cégek kiválasztják a megfelelőeket, ahol a riportkor közlik, ők csak munkaerőt közvetítenek, így az ő alkalmazásukban fog állni a dolgozó, mert ebben az esetben ugye a munkaerő igénylők leírhatják adójukból a kedves munkatársaikat, nem béreznek. Sőt, ezek a cégek több munkakörre is hirdetnek ugyanahhoz a munkaerőkölcsönzőhöz, de csak egyre fogadnak el jelentkezést. Amennyiben más munkakörre is jelentkeznék, már szóba sem állnak velem – később sem.  A fejvadász cég így még jobban jár : keres, felvesz alkalmatottakat, akiket kiközvetít, és a munkaerő kölcsönzés díját meg is kapja. Akkor fizet majd – az ígérete szerint – többet, ha a próbaidő lejár, de az hamar lejár. S mint tudjuk, az valóban lejár. Sebaj, van másik jelentkező. Sok.

Amíg nincs hová mennünk, addig jelentkezünk, és örülünk, ha behívnak riportra. Reménykedünk, egyszer valaki majd csak alkalmaz minket, nem csak próbaidőre.

Persze kizárólag akkor, ha ki nem derül, az egész pályázat csupán arra jó, hogy felvehessék az “előre kiszemelt” új dolgozójukat – s micsoda véletlen: ezek mind jó fizetésű, magasabb pozíciójú állások, szigorúan belterjes módon feltöltve.

Már érlelődik bennem a gondolat, a magam útját kell járnom. Saját lábra kell állnom, igazi felnőttként, hogy ne legyek kiszolgáltatott helyzetben ennyire.

De ez már egy másik történet.