Az ember nem tud mindent és mindenkit szeretni. Erre még a legszentebbek sem képesek.
Tegyünk csak pókot, skorpiót, csípős hangyát... a legjámborabb ember elé. A legtöbb ember megdöbben, hátrahőköl, és eluralkodik rajta a nem szeretem érzés. Netán rosszul lesz, undorkodik, utálkozik.
Az embereknek ugyanis vele született képessége a szeretetre, és az ellenkezőjére való érzés.
Ha van valami, amit szeretünk, úgy bizonyára akad olyan is, amit nem.
Mikor még csak terveztem a családomat, eldöntöttem: én egyformán fogom szeretni minden gyermekemet, nem akarok abba a csapdába kerülni, hogy lesz kedvencem és egy „leltári tárgyam”, mint oly sok családban. Vannak olyan családok is, ahol a lányok, vannak, ahol a fiúk a kedvencek, s van sok olyan is, ahol a nem ugyan kevésbé számít, de az elsőszülött, vagy akár a legkisebb a kivételezett.
Én ezt nem akartam. Fiaim születése után nem voltam nyugodt, hiszen sok körülmény játszott szerepet abban, hogy egyikük legyen a szeretett, a másik az imádott gyermekem.
De én azzal teszteltem le magam, hogy elképzeltem: egy ablakból egyszerre esik ki mindkettő fiam. Vajon, melyiküket menteném először? Mikor a végeredmény az lett, hogy fene egye az én életemet, de mindkettő után egyszerre nyúlnék, akkor már megnyugodtam. Hiszen, ha horrorisztikus is az elképzelés, de a válasz egyértelmű számomra – nekem mindkettő gyermekem ugyanannyit ér. Persze más a természetük, s rengeteg dologban különböznek, ők az enyémek, és ezen senki és semmi nem változtathat.
A politikában már más a helyzet.
Történelmünk bőven adott alkalmat arra, hogy valamely ember/népcsoportot utáljunk, netán gyűlöljünk. Az emberi gyarlóság már csak ilyen. Bár az is igaz, hogy a szeretet és utálat mindenkiben egyszerre él, nem mindegy, érzelmeink mennyire ragadnak magukkal. Ez függ nevelésünktől, környezetünktől is.
Az elmúlt kormány óriási vétségei közé tartoznak azok is, hogy ezeket a érzéseinket erőszakkal akarták/ják megváltoztatni, ránk erőltetni az elfogadás nevében.
Amikor hazánkban megjelentek a krisnások, a többiekben kavarogtak az érzések. Volt, aki utálta őket, volt aki csodabogárként tekintett rájuk, volt aki egyszerűen lehülyézte őket, sőt, gyűlölködő megjegyzéseket is hallottam. Ők erre azzal reagáltak, hogy nem hivalkodtak, nem védekeztek, nem vádaskodtak, nem követelőztek. Egyszerűen csak tették a dolgukat. Központokat hoztak létre, termelnek, segítenek (karitatív munka), stb. Idővel elsimultak a negatív érzések, mára teljesen belesimultak a hétköznapi életbe, és már nem csodálkozunk, ha meglátunk egy-egy krisnahívőt az utcán.
A melegekkel persze más a helyzet. Szervezetük, és a mögé felsorakozott kormányunk hivalkodik, követelőzik, fogadjuk el őket. Azt az érzést keltik a heteró beállítottságú többségben, hogy ez lassan kötelezően követendő mindenki számára – és ez bizony heveny ellenállásba ütközik.
Én annak idején jó pár meleggel dolgoztam együtt, jó érzésű, rendes, szorgalmas embereknek ismertem meg őket. Az volt az alapfelállás, hogy a nemi hovatartozása mindenkinek szigorúan a magánügye. Így könnyű is volt dolgozni, élni velük.
De a nagy hangon kikényszerített, erőszakos elfogadásra kötelező törvény azokban is heveny ellenállást okoz, akik mindig is elfogadták őket.
Azt kell hinnem, hogy leköszönő kormányunknak valójában a gyűlölködés keltése a célja, nem az elfogadás. A meleg szervezeteknek ezt fel kellene ismerniük. Ahogy azt is, hogy ne feszítsék a húrt felvonulásaik extrém megnyilvánulásaival. Természetesen én is azt mondom, ha akarnak, vonuljanak fel, de ne sértsék a közerkölcsöt, ne legyen ekkora a felhajtás körülöttük.
Lényegében ugyanez a véleményem a vallási, faji különbözőségek okozta feszültség keltésében is.
Ha a történelmet nézzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy bizony sok csoportot lehet utálni, netán gyűlölni. A különböző vallási alapon történő üldözések mögé tekintve mindig kiderül, a politika generálta ezeket az eseményeket.
Lehet tagadni a holokausztot, vagy sem? De nézzük a másik felét is: és a kommunisták okozta felmérhetetlen károkat?
Netán a – szinte mindig - velünk élő romák közösségét nézzük? Ismerek közülük is nem egy tisztességes, becsületes embert, akikkel „nyilvánosan is jóban vagyok”. Ugyanis sok közülük rendes, dolgos, becsületes. De miért kell ezért mindőjüket kötelezően kedvelnünk?
Azok, akik kivívják maguknak ezt a pozitív megítélést, nehezen hiszem, hogy sok negatív diszkriminációban lenne részük. Ők tanulnak, dolgoznak, és önerőből próbálnak megélni, azon normák szerint, ami általánosan megkívánt a társadalomban.
Rosszul próbálunk meg a többieken segíteni. Nem segélyek tömegével, nem a kötelező elfogadással, hanem az ő noszogatásukkal kellene foglakoznunk. A beilleszkedés ugyanis nem népcsoporti kérdés. Nem szabad másként kezelni senkit, mint a többieket. Ez mindig sértő valakire nézve.
Ez kérem, egyéni dolog. Bőven vannak mások is, akik ügyesen kihúzzák magukat kötelezettségeik alól.
Faji, vallási előítéleteink valahol mindig megalapozottnak tűnnek. De vajon szabad-e valakit ezen különbözőségeink alapján gyűlölnünk? A válasz egyértelműen nem.
De ennek mindig és mindenhol kétoldalúnak kellene lennie. Senkit nem illik addig utálni, amíg személyes okok nem késztetnek rá. Tegyük már félre ezt a gyűlölködést, tegyük félre a kötelező toleranciát, és vegyük tudomásul: itt is, ott is vannak szeretetre, netán gyűlöletre okot adó személyek.
Ha már az emberi természet adja érzelmeink e széles skáláját, szorítsuk ezt csak egyéni szintre, ne általánosítva.
Ne engedjük, hogy kormányok, pártok ezt a szerető/gyűlölő hajlamunkat bármilyen irányba befolyásolják.
Tanulja meg mindenki, hogy az ellentéteket elsimítani erőszakkal nem szabad, és a gyűlölet keltése bármilyen módon bűn.
Fogadjuk el, hogy országunk népessége sokszínű, kötelezővé az együttélést, a beilleszkedést kell szorgalmazzuk azon a módon, hogy mindenki valóban egyenlő legyen.
Kicsik vagyunk, és nincs az erőszakra joga sem egyénnek, sem csoportnak, sem pártnak, sem kormánynak.
De jogunk, kötelességünk a beilleszkedésre, a békére való törekvésünk.
És mindenkinek legyen joga szeretni és utálni – ha komoly oka van rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése