Vélemények blogja.
A saját gondolataimat osztom meg a kedves látogatókkal, melyekhez várom az Önök megjegyzéseit, témafelvetéseit.

2010. április 26., hétfő

Városi vállalkozás-fejlesztés

Mostanában azon gondolkodom, vajon - ha ekkora pénzhiánnyal küzdenek az önkormányzatok, s maga az állam is - hogyan lehetne a munka, illetve a munkahelyproblémákon enyhíteni?
Hiszen ez a rengeteg munkanélküli elhelyezkedne, ha tudna. Ha lenne segítsége, akár vállalkozna is a legtöbbünk, hisz a magyar ember olyan, hogy szorgalmas, ötletes, de egyedül nem megy. Pedig, valahogy kell munkája legyen az embereknek. Hogyan teremtsenek munkahelyeket a csőd szélén álló önkormányzatok a helyi lakosoknak? Nincs arra pénz, hogy területet vásároljanak, építsenek, és odahívjanak cégeket: tessék, itt van, vegyétek, vigyétek, csak alkalmazzatok a helyiek közül x számú embert.
Azért ez százmilliós nagyságrendű tétel, és csak pár tíz emberen segítene. Meg üres is a kassza. Az sem megoldás, hogy egy belterületre hívunk oda multikat: itt van, vegyétek, építsetek, és alkalmazzatok azért helyieket is. Azért ez is sok befektetés egy mai önkormányzattól.
Amikor az új kormány változtat - hamarjában - a bürokrácián, akkor én a következőt javasolnám megfontolásra:

Mi a cél?
A város lakóinak munkateremtéséhez való segítségnyújtás, közvetve munkahelyteremtés. A sikeres vállalkozók létszámának jelentős növekedése, ezáltal az önkormányzat iparűzési adó bevételének növekedése várható. A település vállalkozásainak növekedése közvetve magában hordozza a munkahelyteremtés lehetőségét is.

Mi az önkormányzat feladata?
Létrehozni egyfajta lobby-szolgálatot, a vállalkozások növelésére.
Ez a csoport (1-3 fős?) az önkormányzat alkalmazásában áll, melynek finanszírozását az ÁFSZ (Állami Foglalkoztatási Szolgálat) segítségével lehetne megoldani.

Mi a lobby-szolgálat feladata?
1. ez a csoport figyeli a világ (település, településkörzet, megye, országos, Eu...) keresletét, melyet hazai vállalkozásokkal ki tudnánk elégíteni.
2. humánpolitikai nyilvántartás vezetése a helyi körülmények között végezhető vállalkozásokról.
3. e nyilvántartáshoz párosítva az országos, ill. Eu-s pályázati lehetőségek figyelése, a releváns vállalkozások értesítése, segítése (pl pályázatírás).
4. A leendő vállalkozások informálása az orientációs lehetőségekről.
5. a vállalkozások hatékonyságának figyelemmel kísérése, időszaki beszámolók, meetingek szervezése, tanácsadás.
6. piackutatási segítségnyújtás (1.pont szerint)
7. a vállalkozók helyi munkaerő-felvételéhez segítségnyújtás, a beérkező önéletrajzok alapján.
8. a kezdő vállalkozók megvalósíthatósági tanácsadása az engedélyezés és a nagyobb beruházások előtt, melyet egy engedélyért folyamodó részére kötelezően meg kell tartania, attól függetlenül, hogy igénybe veszi-e a továbbiakban a segítséget.
9. egyéb vállalkozás-irányítási tanácsadás.
10. tartja a kapcsolatot a munkaügyi központokkal
11. információkat gyűjt az állami, illetve Eu-s vállalkozás-indítási lehetőségekről.
12. sikertelen vállalkozásokról átirányítás más lehetőségekről, tájékoztatás adása.

A képviselők által megválasztott (megszavazott), a jegyző által aláírt vállalkozói kötelezettségek:
1.
a vállalkozás megkezdése, az engedélyek beszerzése előtt a lobby-szolgálat általi tanácsadáson részt vennie, melyről jegyzőkönyv készül.
2. a lobby-szolgálattal megkötött segítségnyújtási, együttműködési szerződés alapján az előírt időszakonkénti sikerességi meetingen való részvétel, melyről jegyzőkönyv készül.
3. a szerződéskötés után az iparűzési adó pontos befizetése,
4. a szerződés megkötése után x időn keresztül, a haszon y%-át (1-5) a lobby-szolgálat által felajánlott célok közül kiválasztott alapba z időszakonként befizeti (pl. 5 éven át, negyedévente befizeti a haszon 3%-át egy helyi útalapba, vagy a Művelődési Ház alapítványának...)
5. a bizonyíthatóan sikeres, de mulasztó vállalkozások büntetési terhét viseli.

Mi az önkormányzatok haszna ezzel a tanácsadói szolgálat (lobby-szolgálat) fenntartásával?
1.
Nem kell befektetnie telephelyekre, épületekre (százmilliós nagyságrendben) 30-80 ember reménybeli foglalkoztatásához, csak a lobby-szolgálat bérét, működési finanszírozását vállalni (jóval kisebb ktg)
2. A helyi vállalkozók a helyi iparűzési adót a helyi önkormányzatba fizetik, ha a lakóhelyükön vállalkoznak (közvetlen önkormányzati bevétel)
3. a sikeres vállalkozók az egyedi megállapodás szerinti alapba fizetik be hasznuk egy részét, s a település fejlesztésébe ezen keresztül besegítenek, csökkentve ezáltal az önkormányzat kiadásait.
4. a település fejlesztésére létrehozott alapok (olyan szervezetek, melyek jogosultak lehetnek városfejlesztési pályázatokon részvételre) az önkormányzat - képviselők - felügyelete mellett működnek (közvetett önkormányzati pénzösszeg).
5. jó érzés olyan település lakója lenni, amely segíti a vállalkozásokat. Nő a település, valamint a vezetés megítélése.
6. a helyi kereskedelem, kulturális és más közösségi élet fellendülése várható (ha van pénze az embereknek, vásárolnak is. Többnyire ott vásárolunk, ahol dolgozunk. A legtöbb programban a munkahelyünkhöz közel veszünk részt. Oda járunk kozmetikushoz, fodrászhoz, járunk edzésre..., keresünk utazási és szórakozási lehetőséget, ahol dolgozunk.
7. ha nő a lakosság elégedettségi mutatója, nő a településvezetés iránti bizalom, egységesebb, biztonságosabb (közbiztonság) az élet.
8. közvetve nőhet a munkahelyek száma is. Ugyanis, ha valóban sikeres egy vállalkozás, akár szüksége is lehet a vállalkozónak plusz munkaerőre.

Hogy miért lehetne a lakosságot ilyen, plusz terhekkel (alapokba befizetés) vállalkozásra buzdítani?
- Mert ha az ember a saját hajlandósága mellett még szakmai támogatást is kap saját sikeressége érdekében (nem hagyják magára a bajban sem), szívesebben fizet azért a kötelezőek felett, főként, ha tudja, hogy ez a befizetés jó cél érdekében történik.
- Az emberek szívesen vállalkoznának, csak -legtöbben - egyedül nem mernek, vagy nincs ötletük, nem képesek a piackutatásra... Támogatás mellett ez könnyen vállalható.
- Nem csak pár tíz embernek lesz munkája a településen, hanem sokkal többnek.
- Nem kell az embereknek órákat utaznia a saját munkahelyére, hanem pl. a saját otthonában ezt megteheti.

Csak segíteni kell. Nem pénzzel, nem hitelekkel, nem pár multi-munkahellyel.

2010. április 9., péntek

Mond Te kit választanál?

Én olyan pártot választanék, amely nem esik túlzásokba, amely a legkevesebb botrányt produkálja, akinek vezetői még nem játszották el arcukat. Hiszen olyan ország vagyunk, ahol igen sokszínű a népesség. A körülöttünk lévő országok között pedig békében kell élnünk.
Hogy kinek van arca?
Nos, ez már érdekes kérdés.
Kinek-kinek, ez - úgy látszik - mást jelent.

Mert gondoljunk bele. Az, aki minden nap egyfajta környezeti kontroll alatt él, akinek csak egy fajta - előzőleg már olvasott, nem friss - újságot nyomnak a kezébe, aki észrevétlenül bókol egy csoportnak, aki nem néz tévét, nem olvas még hírstart híreket sem, az komoly előítéletekkel rendelkezhet. Sajnos, sok ilyen embert ismerek. Ők nem is tudnak saját önálló véleményt alkotni, mert elzárkóznak mindentől, ami pedig ennek az alapja lenne. Őket hívom elbutított, pszihésen fel nem nőtt embereknek. Ám ők ezt fel sem ismerik.
Vannak, akik saját, esetleg a környezetében volt negatív tapasztalatok alapján ítélnek.
Ők is elvakultak, olyanok, akik csak agresszív módon képzelnek el változást. Persze, ők nem annyira az ország, hanem inkább a saját életük sürgős változását várják az új kormánytól. Ők azok, akik inkább erősen nacionalista nézeteket vallanak, és "megtisztított magyarságot" akarnak.
Nos, valljuk be, ez mindig békétlenséget fog szülni, akárki, akármilyen politikát folytat is "érdekükben".
Arra már rájöttünk, hogy Gyurcsány elvtársnak igaza volt abban: ezt elkúrtuk.
8 éven át folyt az átgondolatlan politika. Pontosabban - mint az már kiderült -, "elvtársaink" a saját hasznukra voltak, és a felmérhetetlen hiányokat, károkat pótolandó az ország népével fizettették ezt meg. Az ő problémájukat elsősorban az jelentette, hogy már fogytak az ötletek, amivel a keletkezett anyagi űrt pótolni lehet.
Emberek kerültek a tönk szélére, élnek a létminimum alatt, munka nélkül. Ha van is munkájuk, bizonytalan a fizetésük, a munkahelyük.
Ahelyett, hogy munkahelyeket teremtettek volna, csak elvettek. Cégek, vállalkozások mennek tönkre.
Pedig a magyar alkalmazkodó nemzet, ha hagyják, feltalálja magát, hogy megéljen.
Egy időben éltem kint Németországban. Mikor hazajöttem, a kinti viszonyokat jól ismerőkkel fogalmaztuk meg:
Nyugaton azért élnek jól az emberek, mert ők a kitartás, mi meg a betartás művészei vagyunk.
És ez nem mindegy.
Ha most rosszul választunk, ha most csak a homokba dugjuk a fejünket, ha csak az önös érdekek vezetnek minket, akkor ez így is marad.

Be kell látnunk, hogy sem a rablógazdálkodás hazugságokra építve, sem az agresszív, népnemzeti megtisztulást agresszíven akarás nem megoldás.
Legyünk olyan ország, ahol megszülethetnek azok a törvények, szabályok, amik megoldást adhatnak megélhetésünkre, ami a kitartás művészeivé tesz minket. Ahol az élni és élni hagyni elve érvényesül. Ahol dolgozhatunk, mert lesz munkahelyünk. Ahol vállalkozhatunk, mert sikeresek lehetünk önerőből - agyonnyomorítás nélkül. Ahol sokféle ember élhet.
De ez butasággal, agresszióval nem érhető el sosem.
Nézzünk szembe a tényekkel: az ország kicsi, kevesen vagyunk, nem csak "magyarok". Ugyanis országunk legalább abban hasonlít Amerikára, hogy mindig is befogadó ország volt, nagyon vegyes emberanyaggal.
"Megtisztítani" már nem is lehet. Csak a lelkünket, az értelmünket.
Együtt kell felépítenünk ebből a nyomorból az országunkat.
Komoly, higgadt politikával az ország élén. Olyan vezetéssel, amely átgondoltan a jövőt akarja megváltoztatni.
Ne azonnali változásokat akarjunk, ne másokat okoljunk a saját nyomorunkért, hanem tegyük végre a dolgunkat - közösen.
Higgyék el, ezeket a hatalmas károkat nem lehet napok alatt helyrehozni. De törekedni kell arra, hogy élhető világot alkossunk minél rövidebb idő alatt.
Vannak pártok, amelyek már hiteltelenek. Akik, eladtak minket a saját gyarapodásukért.
Vannak pártok, ahová távoztak politikusok, mert nem tolerálják a másságot, akik okolják a nem originál magyarokat, vagy mert már a hiteltelen párt bukását érezvén nem akarnak eltűnni a süllyesztőben, és inkább egy másfajta, ám szintén agresszív politikában szeretne részt venni. Vannak, akik már voltak hatalmon, hibáztak is eleget, de nem tették tönkre az országot - viszont létezésük remek ok arra, hogy minden bajért őket okolják. Pedig tanultak a múlt hibáiból - és van hitelük, szerte a világban.
Vannak, akiket egyszerűen megvásároltak szőröstül-bőröstül. Egyszerű bűnözők ők is, akik egy nagynevű párt és eszme tönkretevői.
Hol találjuk meg az akarást, az országhoz való hűséget, a kitartást?
Nem kívánom azt mondani szavazz erre, vagy arra a pártra.
Csak gondolkozzunk el, kinek is van arca?
Honnan is várhatunk írt a bajainkra? Hol lehetünk mi is a kitartás művészei a betartás helyett?
Én csak kérek. Kérem, mindenki gondolkozzon el alaposan, majd vasárnap, 11-én, a nagy napon öltözzön fel, menjen el a szavazó-helységbe és tiszta szívvel, ésszel szavazzon arra a pártra, amelyik - szerinte - a megoldást adhatja.

2010. április 3., szombat

Gyűlölet és tolerancia

Az ember nem tud mindent és mindenkit szeretni. Erre még a legszentebbek sem képesek.
Tegyünk csak pókot, skorpiót, csípős hangyát... a legjámborabb ember elé. A legtöbb ember megdöbben, hátrahőköl, és eluralkodik rajta a nem szeretem érzés. Netán rosszul lesz, undorkodik, utálkozik.
Az embereknek ugyanis vele született képessége a szeretetre, és az ellenkezőjére való érzés.
Ha van valami, amit szeretünk, úgy bizonyára akad olyan is, amit nem.
Mikor még csak terveztem a családomat, eldöntöttem: én egyformán fogom szeretni minden gyermekemet, nem akarok abba a csapdába kerülni, hogy lesz kedvencem és egy „leltári tárgyam”, mint oly sok családban. Vannak olyan családok is, ahol a lányok, vannak, ahol a fiúk a kedvencek, s van sok olyan is, ahol a nem ugyan kevésbé számít, de az elsőszülött, vagy akár a legkisebb a kivételezett.
Én ezt nem akartam. Fiaim születése után nem voltam nyugodt, hiszen sok körülmény játszott szerepet abban, hogy egyikük legyen a szeretett, a másik az imádott gyermekem.
De én azzal teszteltem le magam, hogy elképzeltem: egy ablakból egyszerre esik ki mindkettő fiam. Vajon, melyiküket menteném először? Mikor a végeredmény az lett, hogy fene egye az én életemet, de mindkettő után egyszerre nyúlnék, akkor már megnyugodtam. Hiszen, ha horrorisztikus is az elképzelés, de a válasz egyértelmű számomra – nekem mindkettő gyermekem ugyanannyit ér. Persze más a természetük, s rengeteg dologban különböznek, ők az enyémek, és ezen senki és semmi nem változtathat.

A politikában már más a helyzet.
Történelmünk bőven adott alkalmat arra, hogy valamely ember/népcsoportot utáljunk, netán gyűlöljünk. Az emberi gyarlóság már csak ilyen. Bár az is igaz, hogy a szeretet és utálat mindenkiben egyszerre él, nem mindegy, érzelmeink mennyire ragadnak magukkal. Ez függ nevelésünktől, környezetünktől is.
Az elmúlt kormány óriási vétségei közé tartoznak azok is, hogy ezeket a érzéseinket erőszakkal akarták/ják megváltoztatni, ránk erőltetni az elfogadás nevében.
Amikor hazánkban megjelentek a krisnások, a többiekben kavarogtak az érzések. Volt, aki utálta őket, volt aki csodabogárként tekintett rájuk, volt aki egyszerűen lehülyézte őket, sőt, gyűlölködő megjegyzéseket is hallottam. Ők erre azzal reagáltak, hogy nem hivalkodtak, nem védekeztek, nem vádaskodtak, nem követelőztek. Egyszerűen csak tették a dolgukat. Központokat hoztak létre, termelnek, segítenek (karitatív munka), stb. Idővel elsimultak a negatív érzések, mára teljesen belesimultak a hétköznapi életbe, és már nem csodálkozunk, ha meglátunk egy-egy krisnahívőt az utcán.
A melegekkel persze más a helyzet. Szervezetük, és a mögé felsorakozott kormányunk hivalkodik, követelőzik, fogadjuk el őket. Azt az érzést keltik a heteró beállítottságú többségben, hogy ez lassan kötelezően követendő mindenki számára – és ez bizony heveny ellenállásba ütközik.
Én annak idején jó pár meleggel dolgoztam együtt, jó érzésű, rendes, szorgalmas embereknek ismertem meg őket. Az volt az alapfelállás, hogy a nemi hovatartozása mindenkinek szigorúan a magánügye. Így könnyű is volt dolgozni, élni velük.
De a nagy hangon kikényszerített, erőszakos elfogadásra kötelező törvény azokban is heveny ellenállást okoz, akik mindig is elfogadták őket.
Azt kell hinnem, hogy leköszönő kormányunknak valójában a gyűlölködés keltése a célja, nem az elfogadás. A meleg szervezeteknek ezt fel kellene ismerniük. Ahogy azt is, hogy ne feszítsék a húrt felvonulásaik extrém megnyilvánulásaival. Természetesen én is azt mondom, ha akarnak, vonuljanak fel, de ne sértsék a közerkölcsöt, ne legyen ekkora a felhajtás körülöttük.

Lényegében ugyanez a véleményem a vallási, faji különbözőségek okozta feszültség keltésében is.
Ha a történelmet nézzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy bizony sok csoportot lehet utálni, netán gyűlölni. A különböző vallási alapon történő üldözések mögé tekintve mindig kiderül, a politika generálta ezeket az eseményeket.
Lehet tagadni a holokausztot, vagy sem? De nézzük a másik felét is: és a kommunisták okozta felmérhetetlen károkat?
Netán a – szinte mindig - velünk élő romák közösségét nézzük? Ismerek közülük is nem egy tisztességes, becsületes embert, akikkel „nyilvánosan is jóban vagyok”. Ugyanis sok közülük rendes, dolgos, becsületes. De miért kell ezért mindőjüket kötelezően kedvelnünk?
Azok, akik kivívják maguknak ezt a pozitív megítélést, nehezen hiszem, hogy sok negatív diszkriminációban lenne részük. Ők tanulnak, dolgoznak, és önerőből próbálnak megélni, azon normák szerint, ami általánosan megkívánt a társadalomban.
Rosszul próbálunk meg a többieken segíteni. Nem segélyek tömegével, nem a kötelező elfogadással, hanem az ő noszogatásukkal kellene foglakoznunk. A beilleszkedés ugyanis nem népcsoporti kérdés. Nem szabad másként kezelni senkit, mint a többieket. Ez mindig sértő valakire nézve.
Ez kérem, egyéni dolog. Bőven vannak mások is, akik ügyesen kihúzzák magukat kötelezettségeik alól.
Faji, vallási előítéleteink valahol mindig megalapozottnak tűnnek. De vajon szabad-e valakit ezen különbözőségeink alapján gyűlölnünk? A válasz egyértelműen nem.
De ennek mindig és mindenhol kétoldalúnak kellene lennie. Senkit nem illik addig utálni, amíg személyes okok nem késztetnek rá. Tegyük már félre ezt a gyűlölködést, tegyük félre a kötelező toleranciát, és vegyük tudomásul: itt is, ott is vannak szeretetre, netán gyűlöletre okot adó személyek.
Ha már az emberi természet adja érzelmeink e széles skáláját, szorítsuk ezt csak egyéni szintre, ne általánosítva.
Ne engedjük, hogy kormányok, pártok ezt a szerető/gyűlölő hajlamunkat bármilyen irányba befolyásolják.
Tanulja meg mindenki, hogy az ellentéteket elsimítani erőszakkal nem szabad, és a gyűlölet keltése bármilyen módon bűn.
Fogadjuk el, hogy országunk népessége sokszínű, kötelezővé az együttélést, a beilleszkedést kell szorgalmazzuk azon a módon, hogy mindenki valóban egyenlő legyen.
Kicsik vagyunk, és nincs az erőszakra joga sem egyénnek, sem csoportnak, sem pártnak, sem kormánynak.
De jogunk, kötelességünk a beilleszkedésre, a békére való törekvésünk.
És mindenkinek legyen joga szeretni és utálni – ha komoly oka van rá.

Isten áldja meg a magyart